Masszázs

Kispest - Hajnal Kriszti

Masszázs Kispesten

Kriszti

Hajnal Krisztina vagyok, okleveles masszőr és kinesio tape terapeuta. Szeretettel várok minden relaxálni vágyót  kispesti masszázs szalonunkba, az Alexa szépségszalonba. Masszőri pályámat 2016-ban kezdtem és a kezdetben még csak mellékfoglalkozásként szolgáló tevékenység gyorsan főállássá nőtte ki magát. Már abban az időben is fontos volt számomra, hogy a lehető legbarátságosabb, legkényelmesebb környezetben, egyéni igényeknek megfelelő személyre szabott masszázst nyújtsak. Azóta pedig gyarapodó tapasztalatom és egyre növekvő fogás- és eszköztáram tovább segíti ezen törekvésem.

Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik foglalkozásukat szeretik és nem munkának élik meg

Talán ezért is töretlen az érdeklődésem és tudásvágyam, időről-időre elsajátítok mindig valamit, ami picit más, de mégis épít, szélesíti a látókörömet, hozzásegít ahhoz, hogy még többet adhassak.

Szeretettel várom kedves vendégeimet masszázsra Kispest szívében !

Általános javallatok, avagy miért masszíroztassunk

  • anyagcsere folyamatok fokozása
  • az életkor előrehaladtával bekövetkező izomtömeg vesztés lassítása
  • az izom regenerációjának elősegítése
  • az izomzat teljesítőképességének fokozása
  • általános közérzet javítás
  • izom, ízület egyoldalú megterhelése pl.: monoton álló vagy ülő munka
  • krónikus reumatológiai kórképek 
  • méregtelenítés, fogyókúra mellé kiegészítő kezelésként
  • neurológiai kórképek rehabilitációjában pl: stroke utáni rehabilitáció
  • paresis – részleges paralysis
  • ortopédiai megbetegedések rehabilitációja pl.: scoliosis (gerincferdülés)
  • lúdtalp 
  • pszichoszomatikus panaszok pl.: szorongás
  • emésztési problémák
  • depresszio
  • stressz okozta fejfájás panaszok
  • traumák utáni rehabilitáció

Herbál masszázs (Pinda Sweda)

A Herbál masszázs tradicionális masszázsfajta, amelyet több száz éve használnak, az izmok és ízületek gyógyítására, a fáradtság vagy depresszió enyhítésére.

A masszázs kezelés a forró gőzben felmelegített gyógynövényes zsákocskákkal történik, amelyek gyógynövényeket tartalmaznak, kiegészítve lazító, relaxáló masszázs fogásokkal.

A zsákocskákból kiáradó pára a melegtől kitágult pórusokon keresztül felszívódik a bőrbe. A herbazsákkal végzett masszázs a gőz melegével és gyógynövények olajával serkenti a vérkeringést, nyirokkeringést, lazítja az izmokat és a merev ízületeket, csökkenti az izom- és ízületi gyulladásokat, levezeti a feszültséget, elősegíti a teljes relaxációt.

A kezelés jó közérzetet eredményez, utána testileg-szellemileg frissebbek, aktívabbak, kiegyensúlyozottabbak leszünk.

1. roboráló, immunrendszer erősítő gyógynövény keverékkel

Kiválóan alkalmazható köszvény, reuma, migrén és egyéb eredetű fejfájás esetén, légzőszervi problémák enyhítésére, feszült izmok lazítására.
Tonizáló, antibakteriális, vírusellenes hatása, természetes antioxidáns tartalma révén segíthet a téli hónapokban megőrizni vitalitásunkat, egészségünket.

2. nyugtató, stresszoldó gyógynövény keverékkel

Depresszió, nyugtalanság, álmatlanság kezelésére alkalmazható. Stresszoldó hatása révén elősegíti a nyugodt alvást és a kiegyensúlyozott lelkiállapotot. 

Gyere és próbáld ki a Herbál masszázst Kispest szívében, az Alexa szépségszalonban.

Hogyan készülj a masszázsra?

  • Lehetőleg ne tele gyomorral érkezz!
  • Masszázs előtt gondoskodj a megfelelő folyadékbevitelről, amire a terápia végén úgy szintén figyelj, hisz ezzel is segíted a méregtelenítés folyamatát!
  • Ha van rá lehetőséged, vegyél egy fürdőt (annak hatására már lazulnak az izmok), ha nincs, akkor elég csak a tusolás.
  • Masszázs előtt a szaunázás megengedett, az elindítja a méregtelenítést, és úgyszintén előlazítja az izmokat
  • Edzeni is mehetsz előtte.
  • Masszázs után azonban javasolt pihenni néhány órát, hiszen a masszázs egy “passzív edzés”, ezért is érezhetsz utána izomlázat.
  • Érkezz mindig pontosan!
  • Ha először jársz az adott helyen, mindig be kell számolnod egészségügyi állapotodról,  amennyiben rendszeresen mész, akkor mindig csak az egészségügyi állapotodat érintő változásokról, az előző alkalomhoz képest. 
  • Ha egy terület terheltebb, azt mindig jelezd a terapeutának, hogy egyénileg tudja alakítani a kezelést az igényeidnek megfelelően.
  • Amennyiben túlzottan fájdalmas a kezelés, azt jelezd feltétlen, hisz a terapeuta nem érez helyetted, mindenkinek eltérő a fájdalomküszöbe!
  • Jelezd előre nyugodtan, ha nem szereted az erős masszázst és csak relaxáló, pihentető kikapcsolódásra vágysz!
  • Ne legyél szégyenlős, a masszőr számára a tested egy kezelendő felület, nem érdekli, ha nincs frissen gyantázva a lábad.
  • Lazulj el, próbáld kizárni a negatív gondolatokat! 
  • Feküdj kényelmesen, a kezed pozícióit váltogathatod, nehogy elzsibbadjon.
  • Végül pedig tudatosítsd magadban, hogy a legjobb helyen vagy! 😉

KINESIO TAPE kezelés kispest

A kinesio-tape egy hatóanyagmentes, rugalmas tapasz, amely képes egy-egy izom- és ízületi sérülés, zúzódás, szakadás gyógyulási idejét meggyorsítani, fizikai támaszt adni és számottevő fájdalomcsillapítást biztosítani. 

Nemzetközi térhódítása a 2000-es évek elején kezdődött. A 2012-es olimpián már a sportolók közel egyharmada viselt kinesio tape-et, ezt követően szinte hónapok alatt vált „divattá” a színes szalagok viselése a természetes módszerek híveinek körében.

Hatása:

  • lokális vérkeringés serkentése, amely gyorsabb szöveti regenerációt eredményez
  • lokális nyirokkeringés serkentése, mely által a kialakult szöveti törmelék hamarabb kitisztul, a gyulladásos folyamatok, hamarabb végbemennek
  • lokális fájdalomcsillapító neuronokat aktiválnak
  • fizikailag támasztja az ízületeket, izmokat
  • javítja az izomfunkciót a myofascialis kötőszövet fellazításával
  • szegmentálisan kihat a belső szervekre
  • aktiválja az öngyógyító folyamatokat
  • Nemzetközi térhódítása a 2000-es évek elején kezdődött. A 2012-es olimpián már a sportolók közel egyharmada viselt kinesio tape-et, ezt követően szinte hónapok alatt vált „divattá” a színes szalagok viselése a természetes módszerek híveinek körében.

Mikor érdemes használni?

  • akut és krónikus izom- és ízületi sérülések
  • duzzanatok, ödémák, részleges és teljes ficamok, szakadások
  • kopások, húzódások, izomgörcsök, rándulások, zúzódások
  • kisebb mértékű visszeresség, hideg végtagok
  • hegek, véraláfutások
  • rossz testtartás, vagy egy testrész, ízület nem fiziológiás állása

Ajánédkutalvány

Ajándékozz frissítő masszázst szeretteidnek

Lepd meg a Kedveseid, Szeretteid, Barátaid ajándékutalvánnyal, és válasszanak bármely szolgáltatásomból. 

Masszázs Árak - Kispest

Árak

Alkalmi kezelések árai
Vállöv-, nyak-, fejmasszázs (30 perc)
8.000 Ft
Hátmasszázs (45 perc)
9.800 Ft
Teljes testmasszázs (60 perc)
13.000 Ft
Teljes testmasszázs (90 perc)
15.500 Ft
Teljes testmasszázs (120 perc)
18.200 Ft
Relaxáló masszázs (60 perc)
13.000 Ft
Harbál masszázs (60 perc)
17.000 Ft
Kinesio tape
5.000 Ft / testrész
Köpöly kezelés, teljes test
16.000 Ft
Köpöly kezelés (30p)
8.000 Ft
Bérletek árai
Hátmasszázs bérlet 5x40 perc
42.000 Ft
Teljes test masszázs bérlet 5x90 perc
66.000 Ft

Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák és a változás jogát fenntartjuk.

Rólunk

Szépségszalonunkban mindannyian kiemelkedő szakmai színvonalat képviselünk, és folyamatosan képezzük magunkat, hogy mindenből csak is a legjobbat kaphasd!

Kapcsolat

1196, Budapest, Templom tér 16.

Megközelíthető autóval az Ady Endre útról, vagy tömegközledéssel a 68 / 151 -es busszal vagy 42-es villamossal, a megállóktól 3-4 percnyi sétával.

Nyitvatartás

Hétfő – Péntek 10:00 – 19:00
Szombat 09:00 – 12:00
Vasárnap Zárva

Szombaton, csak időpontfoglalással!

Bejelentkezés

Kozmetika:+36 70 576 2372
Fodrászat:+36 70 301 7657
Műköröm:Minden időpont betelt
Pedikűr:Minden időpont betelt
Halpedikűr:+36 20 547 3100
Kriszti masszázs:+36 70 602 3053

@alexaszepsegszalon.hu – 2023